LMP XV.ker.
Nem csak választásokon számítanak a civilek
Sikeres környezetvédelmi fórumot tartott a Lehet Más a politika 15. kerületi önkormányzati képviselője, Szilvágyi László - írja a HírExtra. A találkozón meghívottként részt vett Makai Ferenc az ÖTHÉT egyesület elnöke valamint két, napelem-gyártással foglalkozó cég képviseletében Helter Ádám és Warvasovszky Donát.
A fórum két olyan témát ölelt fel, mely napjainkban egyre fontosabb: a hulladékgyűjtés és az energiahatákonyság kérdéskörét. Az ÖTHÉT egyesület (Összefogás a Tisztább, Humánusabb, Élhetőbb Teleülésért) régóta foglalkozik a szelektív hulladékgyűjtés elterjesztésével és hatékonyabbá tételével.
A 15. kerületi önkormányzat épületében megtartott szakmai találkozón Makai Ferenc elmondta, az egyesület programot kínál a kerületi intézményeknek (iskolák, óvodák, társasházak). Céljuk a szelektív hulladékkezelés fontosságának, és annak pozitív környezeti hatásainak megismertetése a fiatalokkal, a szelektív hulladékgyűjtés meghonosítása az oktatási intézményeknél, aminek következtében kevesebb lesz a hulladék és ritkább lesz a szemétszállítás: ez költségmegtakarítással jár. Szeretnék azt is elérni, hogy az oktatási intézmények az összegyűjtött hulladékból anyagi forráshoz jussanak, ami lehetővé tenné számukra, hogy ezen összeg visszaforgatásával kedvezőbbé tegyék intézményük megítélését.
Pet palack és Pingvin Pityu
Az akcióban a műanyag pet-palackok, fém üdítőitalos dobozok, tetra pack (tejes, üdítős dobozok) csomagolások (kiöblítve) és papírhulladék gyűjtése fog részt venni. Az egyesület kedvezményesen biztosít az intézmények számára egy palackprést és három zsáktartót, ami a prés alá kerül felszerelésre, és ebbe gyűjtik szelektíven a gyermekek a hulladékot.
Az egyesület „meghívta” a Déli sarkról Pingvin Pityut, aki a kezdeményezés kabala figurája lett, és vállalta, hogy egy narrátorral ellátogat minden intézménybe és egy félórás játékos előadás keretében ismerteti az akció előnyeit.
Napenergia
A fórum másik kiemelt témája az energiahatékonyság növelése, és a költségek csökkentése volt. Helter Ádám és Warvasovszky Donát felvázolta a napkollektorok használatának és felszerelésének lehetőségeit a kerület különböző intézményei számára. A tisztább, élhetőbb jövőnek alapja lehet az új rendszer, mely a nem megújuló energiaforrások arányát jelentősen csökkentené, és ezzel komoly pénzügyi megtakarítást is jelentene a felhasználóknak.
Nem csak választások idején
Szilvágyi László a HírExtrának elmondta, régóta jó a kapcsolat az öthét és az LMP helyi szervezet között, majd hozzátette „mivel a helyi intézményekben nem tudtak megnyilvánulni, gyakorlatilag én nyitottam nekik teret”.
A politikus kiemelte, ezt a fajta fórumot egy folyamat kezdetének szánja, legközelebb a kerületi intézmények és a GMK lesz az előadás célpontja. „Az LMP nemcsak a választások idején ad teret a civileknek” – hangsúlyozta Szilvágyi László.
Példaértékű szemétszedés LMP módra
Sikeres szemétgyűjtési akciót szervezett a Lehet Más a Politika 4. és 15. kerületi szervezete. Az Lmp 4-15. politikusai és aktivistái a 15. kerületi Obsitos téri játszóteret tisztították meg, hogy a gyermekeknek ne csikkhalmokon és törött üvegeken kelljen játszaniuk - írja a Hirextra.hu internetes portál.
Április utolsó hétvégéjén ragadott gereblyét és szemeteszsákot a magát ökopártként azonosító politikai alakulat, hogy ne csak kijelentésekben, hanem cselekvésben is kifejezze elkötelezettségét a környezet megóvása, és egy élhetőbb, fenntarthatóbb világ megteremtésében.
Az LMP területi szervezetének vezetője Pósa András elmondta, különösen fontos, hogy egy párt ne csak az önkormányzati munkában és a médiában végezzen munkát, hanem ilyen akciókkal is vegyen részt szűkebb környezetünk rendbentartásáért.
Tagok a vártán
Perneczky László (4. kerületi), és Szilvágyi László (15. kerületi) önkormányzati képviselők is oroszlánrészt vállaltak az Obsitos tér megtisztításában. A munkában részt vett Cake Olivió is az LMP Országos Választmányának tagja.
Az egész délelőtt folyó munka nyomán több zsák csikket és egyéb szemetet szedtek össze a párt tagjai, így a játszótér nemcsak esztétikailag lett kellemesebb, de mostantól a környéken élő gyermekek is biztonsággal használhatják.
Tisztítsuk meg a játszóteret!
Az LMP 15. kerületi szervezete környezetvédelmi fórumot tart az Obsitos téri játszótéren. A szombat délelőtti program része a játszótér kitakarítása, megismerkedés az LMP helyi politikusaival, kötetlen beszélgetés a kerület környezetvédelmi és egyéb problémáiról, illetve az LMP távlati terveiről.
A fórumon részt vesz Szilvágyi László önkormányzati képviselő, Cake Olivió, az Országos Választmány tagja, és Pósa András a helyi szervezet vezetője.
Helyszín: Budapest, 15. kerület, Obsitos téri játszótér.
Időpont: 2012. április 28, szombat 10 óra.
Nyílt levél a 15. kerületi rendőrkapitánynak
Tisztelt Galambos Ferenc Alezredes Úr!
Április hónapban a Lehet Más a Politika XV. kerületi szervezete a kerület több pontján is „kitelepülést” tartott. Bár voltak olyan kerületek és városok, ahol állítólag a helyi rendőrség és polgárőrség nyomást gyakorolt a helyi LMP-s szervezőkre, mi semmi ilyesmit nem tapasztaltunk.
Sőt kimondottan jól esett nekünk és aktivistáinknak, hogy - bár lehet a véletlen műve csupán - a környéken többször is láttunk rendőröket és járőröket, amely a mi biztonság-érzetünknek is jót tett. Az első héten a Vásárcsarnoknál lévő egyik járőr még külön meg is kérdezte, hogy minden rendben van-e velünk, és ha bármi problémánk/észrevételünk lenne, szóljunk nyugodtan. Ez a gesztus számunkra nagyon jól esett.
A fent leírtak, és le nem írtak okán, ezúton szeretnénk Önnek és kedves kollégáinak köszönetet mondani együttműködésükért, és segítőkészségükért.
Munkájukhoz erőt és kitartást kívánunk!
Budapest, 2012. április 10.
Tisztelettel és üdvözlettel:
Szilvágyi László
XV. kerületi
önkormányzati képviselő
Pósa András
területi koordinátor
önkormányzat LMP 15. kerületi szervezet
„Maradj a kerületben!” 1%-os börze
Tisztelt Kerületi Civil Szervezet!
A Pestújhelyi Közösségi Ház és az „Állat és Ember” Állat- és Természetvédő, Szabadidő és Kulturális Egyesület
április 13.-án, pénteken 18:00 órától
április 14-én, szombaton 10:00 – 13:00 óráig
a Közösségi Házban, az 1%-os kampány keretében közös rendezvényre várja a helyi civileket.
A rendezvény célja, hogy a kerületi lakosok kellemes időtöltés keretében megismerjék, milyen sokszínű a „civilek” palettája a kerületben.
A tudás birtokában rendelkezhetnek jövedelemadójuk 1%-áról a ténylegesen működő, nem csak papíron létező, kerületi civil szervezetek javára. Felajánlásukkal valamelyik kerületi állatvédő, kulturális, közművelődési, sport, vagy bármilyen más szervezet részére biztosítanak esélyt, hogy munkájukat végezzék, ezzel az itt élők mindennapjait teszik kellemesebbé, élhetőbbé, örömtelibbé. A kampányoló szervezetek tudásukról, munkájukról bemutatókkal, szórakoztató programokkal, vetélkedőkkel, kézműves foglalkozásokkal adnak számot egy izgalmas, sokféle elfoglaltságot ajánló, de egyben lehetőségeket bemutató informatív nap keretében.
A részvétel a bemutatkozó szervezeteknek, és a látogatóknak is ingyenes.
Péntek délután a szervezetek workshop formájában szakember(ek)től kapnak hasznos tanácsokat az 1%-os felajánlások NAV-os szabályairól, határideiről, és különböző marketing-fogásokról, s felhívják a figyelmüket, mire ügyeljenek!
Kérjük, hogy a résztvevők a várható nagy érdeklődésre, hiszen ritka az ingyenes kampánylehetőség, április 5-éig adják le részvételi szándékukat, helyigényüket, a képviseletükben részt vevők számát, „műsoruk/bemutatkozásuk” jellegét, hely, idő és eszközigényét, az ez után jelentkezőknek nem biztos ugyanis, hogy elegendő hely és műsoridő áll a rendelkezésére, ha pl. a színpadot már beosztottuk!
Felvilágosítást kérni és jelentkezni a következő címen lehet:
Pintér Zsuzsánna: e-mail:
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyezned kell a JavaScript használatát.
,
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyezned kell a JavaScript használatát.
telefon: 410-7168, 06-70-621-1458
Az összesített programot és az esemény plakátját megküldjük a résztvevő szervezeteknek és kérjük, a rendelkezésükre álló eszközökkel népszerűsítsék!
Nem kívánunk újabb bábot az államfői székbe
Az LMP 4-15 területi szervezete köszöni Schmitt Pál munkáját, de nem kér tovább belőle és reméli, hogy a következő elnök nem csupán Orbán Viktor embere lesz, hanem az egész országot méltón képviselő feddhetetlen személyiség.
Az LMP 4. és 15. kerületi szervezete megköszöni Schmitt Pál két éves köztársaság elnöki munkáját, de nem kér tovább belőle. Schmitt Pál államfői szerepfelfogásával az LMP 4. és 15. kerületi szervezete kezdettől fogva nem értett egyet, a szolgai hozzáállás, melynek nyomán a volt köztársasági elnök minden törvényt gondolkodás nélkül aláírt, nem volt összeegyeztethető a jogállamiság alapelveivel, a köztársasági elnök funkciójával.
Mi, az LMP területi szervezetének tagjai csak remélni tudjuk, hogy a leendő köztársasági elnök elődjénél méltóbb lesz e megtisztelő cím viselésére. Jelenleg azonban úgy látszik, Orbán Viktor és legszűkebb köre egyeztetés nélkül kívánja saját emberét ültetni a legfőbb méltóság helyére.
Az LMP 4-15. területi szervezete
.
Schmitt lemondását követelte, majd kirúgták
A Lehet Más a Politika megdöbbenéssel értesült arról, hogy egyik tagját politikai véleményének kinyilvánítása miatt egyik napról a másikra kirúgták az állásából.
Bálint Gergelyt, az LMP keddi – Schmitt Pál lemondását követelő – tüntetésének házigazdáját a tegnapi napon elbocsátották. Az egyébként köztiszteletnek örvendő Máltai Szeretetszolgálat vezetősége leplezni sem igen próbálta, hogy a szociális munkásként dolgozó ellenzéki párttagot politikai nézetei miatt távolították el a tüntetést követő reggelen. A legmegdöbbentőbb, hogy arra hivatkoztak, politikai tevékenysége összeegyeztethetetlen a segélyszervezet alapvetően katolikus beállítottságával. Mintha nem a bibliai 7. és 8. parancsolatot súlyosan megsértő köztársasági elnök volna a bűnös, hanem az, aki ezt nem hagyja szó nélkül. Ez csak valami félreértés lehet.
Ugyan az aktuális jogszabályoknak megfelel, hogy egy próbaidőn levő alkalmazottat azonnali hatállyal és indoklás nélkül rúgjanak ki, de vajon mennyire egyeztethető össze a keresztény tanítással és az elemi erkölcsi normákkal egy szakmailag kiválóan teljesítő szociális munkás elbocsátása – ilyen indoklással? Az LMP egyik népszavazási kérdése éppen arról szól, hogy a próbaidő ne lehessen 3 hónapnál hosszabb. Most élő példáját láthatjuk annak, hogy miként lehet visszaélni a próbaidő intézményével, a munkavállalók kiszolgáltatottságával.
Ott tartunk, hogy már le sem kell szólni a pártközpontból, a politikai megfelelési kényszer ott buzgólkodik egyre több munkaadóban, beszivárog az egyetemekre, az emberek cenzúrázzák saját gondolataikat. A népszavazási aláírásgyűjtés során az utcán ugyanezt a fortélyos félelmet tapasztaljuk, amely immár láthatatlan hálóként szövi át az egész társadalmat. Ilyet utoljára a rendszerváltás előtt lehetett tapasztalni ebben az országban. Teljesen világos, hogy a Fidesz a rendszerváltás előtti kor utolsó maradványa.
Harmincezer aláírást gyűjtöttünk eddig
Az LMP szombat estig megközelítőleg harmincezer aláírást gyűjtött össze népszavazási kezdeményezéséhez – mondta a párt kampányfőnöke vasárnap az MTI-nek; Vágó Gábor közlése szerint ez jobb, mint az általuk előzetesen kalkulált ütem.
Az ellenzéki politikus hangsúlyozta, hogy emellett hat-hétezer egyéni gyűjtőnél is vannak aláírási ívek, amelyeket még nem összesítettek. Mint mondta, az egyéni gyűjtők magas száma is bizonyítja, hogy népszavazási kezdeményezésük nem a pártokról, hanem az állampolgárok összefogásáról szól.
Az LMP március 5-én indította el aláírásgyűjtő kampányát. A párt négy kérdésben szeretne népszavazást: a tankötelezettség korhatára továbbra is 18 év maradjon; az álláskeresési járadék folyósításának időtartamát a jelenlegi 90 napról emeljék vissza a korábbi 260 napra; ne lehessen 100 napnál hosszabb próbaidőt kikötni, illetve a szabadság kétharmadát a munkavállaló kérésének megfelelően kelljen kiadni. Ehhez kérdésenként legalább 200 ezer aláírást kell összegyűjteni április 2-ig.
Vágó Gábor arra a kérdésre, hogy a harmincezer aláírást miért tartja jobbnak az előzetesen vártnál, azt felelte, az LMP úgy számolt: az első héten az emberek többsége csak ismerkedik a kampánnyal. Megjegyezte, hogy ha az önkénteseknek csak a fele össze tud gyűjteni egy lapnyi, vagyis 15 aláírást, akkor csak azokból is beérkezik 50-60 ezer támogató szignó.
A politikus elmondta azt is, hogy a vidéki városok közül többen is csak a hét második felében tudták felállítani a gyűjtőpontjaikat. Arra a kérdésre, hogy továbbra is elérhetőnek tartja-e az LMP által korábban tervezett 330 ezer aláírást, azt felelte, társadalmi partnereiknek és a szakszervezeteknek csak nemrégiben adták át a gyűjtőíveket. Ezektől a szervezetektől 110 ezer aláírásra számítanak, amelyekkel együtt tartható a 330 ezres terv - fűzte hozzá.
Bemutatkozás
A helyi szervezet egy kellemes és ismerkedős beszélgetés közepette alakult meg, Újpest kertvárosában 2009 szeptember végén. Volt köztünk mérnök, környezetvédő, bringás, szakmunkás, újságíró, egyetemista, szervezetfejlesztő, a politikából kiábrándult, illetve szociális területen mozgó is. Egy dolog késztetett minket egymás megismerése, az a strucc-politika, amely Magyarország elmúlt 20 évét jellemezte.
A szervezetet, akár csak a pártot a három legfőbb érték jellemezte: a fenntarthatóság, az igazságosság, és a részvétel. Ezeket az elveket az Alapító Nyilatkozatunk is rögzítette. Alapító nyilatkozat itt megtekinthető.
Attól függetlenül, hogy sok különböző ember vesz részt a szervezet életében, közös bennünk, hogy valódi demokráciát, igazságos, szolidáris társadalmat és egészséges környezetet akarunk, és hajlandók vagyunk tenni is érte.
Mind azon dolgozunk, hogy ne csak a parlamentben, ne csak az önkormányzatokban, ne csak a hivatalokban, hanem a mindennapi életünkben is legyen más az élet, legyen más a politika.
Hiszünk és bízunk benne, hogy Palotán is Lehet Más a Politika!
Bővebb információ:
A Lehet Más a Politika hivatalos honlapja: www.lehetmas.hu
Várjunk...